Tartalomismertető díszvendégünk, Chris Berry, a King’s College London professzorának az Imázsia Kínai Filmhét számára írt filmajánlója alapján:
Az A-Q hiteles története Kína egyik vitathatatlan filmklasszikusa, és az első kínai film, amelyet beválogattak a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjába. A nagyhatású baloldali író – Lu Xun – azonos című, 1920-as évekbeli regényének feldolgozását a Sanghaji Filmstúdió adaptálta filmvászonra 1981-ben, az író születésének 100. évfordulója alkalmából.
A-Q egy szegény földműves a Qing-dinasztia utolsó napjaiban, akit kizsákmányol a feudalizmus és cserbenhagy az 1911-es polgári forradalom is – az a forradalom, amely megdöntötte a régi császári rendszert és köztársaságot hozott létre. Az elnyomó ideológia eltorzítja A-Q lelkivilágát is. Ez a torzulás volt Lu Xun művének központi eleme, írói célja pedig az, hogy a kínai népet ebből az állapotból kizökkentse.
A vetítés vendége Chris Berry, a King’s College London professzora.